Green Day
2006.01.21. 21:15
A Green Day sikertörténete 1989-ben kezdődött, amikoris a kaliforniai egyetemi városban, Berkeley-ben megalakult a zenekar. Az iskolai jóbarátok, Billie Joe Armstrong és Mike Dirnt, valamint Tré Cool összeálltak és felvették első dalaikat (1000 Hours, Slappy). Elindult egy „East Bay Punk Revival „ hullám és nagy sikert aratott a Green Day egyedi, újszerű hangvétele, mintha valami sajátosan összekevert turbováltozata lett volna a jó öreg Buzzcocks, Ramones, Dickies és Beatles zenekaroknak. 1990-ben a 39/ Smooth című debütáló albumuk már szélesebb körben ismertté tette a Green Dayt, majd két év múlva következett a Kerplunk című lemezük. 1994-ben már a Reprise Records adta ki a Dookie albumot, ami igazán meghozta a trió számára a világsikert. E lemezért a Green Day 1995-ben megkapta a jól megérdemelt Grammy-díjat a „Best Alternative Performance” kategóriában. 1995-ben jelent meg az Insomniac, majd ezt követte 1998-ban a Nimrod című lemezük. A 2000. őszén megjelent Warning album ismét egy mérföldkő a Green Day karrierjében. Amíg az előző lemezüknél az útkeresés, a kételkedés, a próbálkozás volt érezhető, a Warning egy igazán kiforrott, átütő, lendületes anyag ! International Superhits címmel 2001. november közepén jelent meg a posztpunk fenegyerekeinek legnagyobb sikereiket tartalmazó lemeze: “Welcome To Paradise”, “Basketcase”, “When I Come Around”, “Minority”, “Warning”, “Waiting” és más Green Day slágerek. Figyelem: a lemezen két vadonatúj Green Day felvétel is található !
Billie Joe Armstrong 1972-ben született a kaliforniai Berkeley-ben, mely egy egyetemi-kisváros, mint pl. az angliai Oxford. Apja - egy jazzdobos- tízéves korában meghalt tüdõrákban. Mike Drint, (eredti neve Mike Pritchard) a bõgõs, szülõanyja heronifüggõ volt, nevelõanyja pedig 15 éves korában magára hagyta. Ezután Billie Joe családja befogadta Mike-ot, aki a hatodik gyermek lett a családban, s a két jóbarát együtt járt iskolába Rodeóba. 1983-ban alapították meg elsõ zenekarukat a "Sweet Childrens"-t, melyben még Johm Kiftmeyer dobolt. A zekeraukat 1985-ben Green Day-re nevezték át. 1989 elején elhagyták Berkeley-t, csatlakoztak az oaklandi (Kalifornia) punk világmozgalomhoz. Kis klubbokban zenéltek, s így kisebb hírnévre tettek szert, mint koncertzenekar. Az elsõ albumuk 1990-ben jelent meg egy kis indie-kiadónál. Négy héttel az "1,039 Smoothead out slappy hours" megjelenése után kirúgták a dobost rossz ritmustechnikája miatt, s felvették a zenekarba Tré Cool-t (francia: nagyon cool), akivel a stúdióba való stoppolás alkalmával ismerkedtek meg, bár egyes híresztelések szerint a "Gilmen Street" nevû punkklubban ahol mindennapos volt az italozás és a drogozás. Késõbb világossá vált, hogy ezekre a szép napokra emlékezve nevezték el a zenekarukat Green Day-nek, amely szavak egy drogfajtát takanak, mely úgy zöldel, mint ez a szöveg =:) Tré (eredeti neve Frank Edwin Wright III) egy vietnami veterán fia, aki egy farmon nõtt fel Észak-Kalifornia vadvilágában. 7 évesen hegedülni tanult. 10 évesen dobolt elõször Lookout's nevû punkzenekarban. Mára van egy kislánya, de feleségétõl elvált. Billie Joe szintén házas, mint ahogy Mike is, Joe nevû kisfiát és lányát feleségevel Adrienne-nel neveli. A Green Day második albuma 1992-ben jelent meg "Kerplunk" címmel. Ez a lemez az amerikai független slágerlistán elsõ lett, s a zenekar keresztül-kasul turnézta az amerikai punkmulatókat. A sikersorozat még eztuán sem torpant meg, hanem még magasabbra szárnyalt. A "Dookie" címû album 70 hetet töltött az amerikai slágerlistákon, 37 hetet németeken, s csak amerikában 6 millió darabot adtak el belõle, az egész világon pedig 10 milliót. A '94-es Woodstockon 120.000 ember volt kíváncsi a Green Dayre. A '95-ös BS beli fellépésük a kritikus újságírók szerint kicsit fennhéjázónak tûnhetett, de a könzönség soraiból más vélemények érkeznek. A szintén 95-ben kiadott "Insomniac" után a zenekart a felbomlás veszélye fenyegette. A fiúk elfáradtak a folyamatos koncertezésben, (félbe is szakították '96 tavaszán az Insomniac turnét) s úgy érezték nincs értelme tovább csinálni. Szerencsére azonben ebbõl a válságos idõszakból is kikerültek, errõl tanuskodik 1997-ben kiadott "Nimord" c. albumuk, mely szó az amerikai szlengben, különösen a gyerekek között, buta embert jelent, egyfajta sértés. A Nimrod-ból több mint 20 millió példányt adtak el, de ez nem tette a srácokat üzletemberekké. Hál' istennek! Érdekesség, hogy a világ leggyorsabb dobosánának tartott Tré Cool teljesen autodidakta módon tanult meg dobolni!
by:egy G.D.rajongó (nem adta meg a nevét) b.j.a.g.d.@mailbox.hu
|